Döntött a kormány: a titkosszolgálati mágnesszalagokat az ÁBTL-nek átadja

  • Megosztás
  • 2017. március 09.
Illusztráció
A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány - a Nemzeti Emlékezet Bizottságának javaslata alapján - átadja a titkosszolgálati mágnesszalagokon tárolt adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.

Részlet a kormánytájékoztatóból (2017.03.09.):

„A kormány döntött arról is, hogy a titkosszolgálati mágnesszalagokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának átadja. Ennek az ütemezését a következőkben határoztuk meg. A rendszerváltozást megelőzően, a Belügyminisztérium által keletkeztetett titkosszolgálati lyukkártyákon, mágnesszalagokon és elektronikus adathordozókon rögzített minősített adatok levéltári kezelését lehetővé tevő átadást az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára számára 2017. június 30-áig kell az emberi erőforrások miniszterének és a belügyminiszternek megteremtenie. Az átadandó adatállomány a G, H, illetve a K nyilvántartások. Az Alkotmányvédelmi Hivatal kezelésében lévő adathordozók átadására pedig 2017. július 1-jéig kell a rendszerváltást megelőzően keletkezett adatok és információk tekintetében sort keríteni. A rendszerváltást követően a nemzetbiztonsági szolgálatoknál keletkezett adatokat kezelő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáránál a nemzetbiztonsági iratok áradásával megnövekedett feladatok ellátásához a szükséges jogi és infrastrukturális feltételeket június 30-ig kell megteremteni, 2018. június 30-ig pedig gondoskodni kell a titkosszolgálati adathordozókon tárolt adattartalmak minősítésének a felülvizsgálatáról. Ez két dolgot jelent. Részben a mágnesszalagokon tárolt adatok és információk átkerülnek a Nemzeti Emlékezet Bizottságának javaslatára és koordinációja alapján az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. Másrészről pedig, miután ez a levéltár fogja a titkosszolgálatóktól kikerült dokumentumokat is tárolni, megkezdődik a minősítések fölülvizsgálata, illetve részben folytatódik. Ebben az előkészítő munkában a Nemzeti Emlékezet Bizottság munkája döntő fontosságú volt, és az ő kezdeményezésükre és javaslatukra hozta meg a kormány ezt a döntést, jelentésük, illetve vizsgálatuk alapján.” (A fotó illusztráció)

Kapcsolódó tartalom: