Száz év: a kommunizmus áldozatai

MTI-közlemény, 2017. NOVEMBER 7.

  • Megosztás
  • 2018. január 01.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága a honlapján és a közösségi oldalán a mai naptól kezdve rövid életrajzokat tesz közzé, olyan személyekét, akik a kommunista erőszak áldozatai lettek. Tesszük ezt a száz évvel ezelőtti szentpétervári (akkori nevén petrográdi) események után, amikor is olyan politikai erő szerezte meg a hatalmat, amely a kommunizmus ideológiáját hirdette. A bolsevikok és követőik a diktatúra és az elnyomás útján, az őket kiszolgáló erőszakszervezetek könyörtelen módszereivel törekedtek arra, hogy programjukat megvalósítsák és elterjesszék a világon – akár emberéletek kioltása árán. Célunk az, hogy naponta egy-egy emberi sorsot bemutatva emléket állítsunk mindazoknak, akik a huszadik század egyik totalitárius ideológiájának áldozatává váltak.

Köszönetet mondunk az életrajzok összegyűjtésében nyújtott segítségért az alábbi társintézményeknek: „Buza László” Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (Kolozsvár); Fórum Kisebbségkutató Intézet (Somorja); Nemzeti Megbékélés Kutatóközpont (Ljubljana); Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (Bukarest); Ukrán Állami Levéltár Biztonsági Szolgálati Irattára (Kijev); Nemzeti Emlékezet Intézete (Varsó); Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet (Prága); Nemzeti Emlékezet Intézete (Pozsony); Népirtás Áldozatainak Múzeuma (Vilnius); Az NSZEP-diktatúra Feldolgozása Szövetségi Alapítvány (Berlin); Ludwig Boltzmann Intézet (Graz).

MTI-OS, 2017.11.07.


A sorozat bevezetője

A kommunista erőszak áldozatai:

id. Hollán Sándor (1846–1919)

Gustavs Klucis (1895–1938)

Langfelder Vilmos (1912–1948[?])

Földes Gábor (1923–1958)

Heliodor Píka (1897–1949)

Preszmajer Ágoston (1934–1957)

Vaszil Szemjonovics Sztusz (1938–1985)

Zsedényi Béla (1894–1955)

Stanislav Broj (1901–1950)

Sándor István (1914–1953)

Miloš Pšeničnik (1891–1946)

Renner Péter (1933–1958)

Kirilo Ivanovics Oszmak (1890–1960)

Szeder Ferenc (1881–1952)

Shtjefën Kurti (1898–1971)

Nickelsburg László (1924–1961)

Sztyepan Ivanovics Karagogyin (1881–1938)

Mikó Zoltán (1910–1945)

Karel Bacílek (1920–1949)

Kováts József (1926–1958)

Elza Premšak (1914–1947)

Meszlényi Zoltán (1892–1951)

Ahatanhel Juhimovics Krimszkij (1871–1942)

Bárány János (1930–1959)

Oszip Emiljevics Mandelstam (1891–1938)

Péch Géza (1930–1958)

Georgi Markov (1929–1978)

Bakay Szilárd (1892–1947)

Alla Olekszandrivna Horszka (1929–1970)

Katona István (1920–1957)

Emanuel Čančík (1916–1949)

Tumbász Ákos (1935–1959)

Mikola Fjodorovics Bokan (1881–1942)

Brusznyai Árpád (1924–1958)

Karel Lukas (1897–1949)

Gulyás Lajos (1918–1957)

Rudolf Beran (1887–1954)

Pálinkás (Pallavicini) Antal (1922–1957)

Brenner János (1931–1957)

Theodor Pierer (1905–1938)

Pien Csung-jün (1916–1966)

Szobonya Zoltán (1909–1958)

Vaszilij Nyikiforovics Bogojavlenszkij (Vlagyimir vértanú püspök) (1848–1918)

Vaikó György (1910–1950)

Vladimir Hnulík (1949–1968)

Kósa Pál (1921–1959)

Marienetta Jirkowsky (1962–1980)

Esterházy János (1901–1957)

Johann Ebner (1912–1944)

Szoboszlay Aladár (1925–1958)

Katyerina Mihajlivna Hrusevszka (1900–1943)

Fery Oszkár (1860–1919)

Josef Charvát (1923–1949)

Gecse Endre (1907–1959)

Marija Leiko (1887–1938)

Révay Kálmán (1911–1950)

Štěpan Gavenda (1920–1954)

Fáncsik György (1933–1960)


                   A tartalomhoz kapcsolódó sajtómegjelenések:

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának közleménye - os.mti.hu

A NEB honlapján és közösségi oldalán közzétette a kommunista erőszak áldozatainak életrajzát (M1, Ma reggel...)


Címkék

kommunizmus