A kényszerkollektivizálásról szól a szakiskolai programsorozat

  • Megosztás
  • 2018. október 17.

A Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai a több tucat helyszín közül elsőként ismerkedhetnek meg a kényszerkollektivizálást képekben elbeszélő vándorkiállítással. Rendhagyó történelemóra keretében hallgathatják meg a kommunista diktatúra ezen időszakának paraszti társadalmáról sz sorsáról szóló beszámolókat.

Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum „Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása 1945–1962" című szakiskolai programsorozat megnyitóját tartotta ma a budafoki iskolában.

Földváryné Kiss Réka kihangsúlyozta, hogy a fiataloknak meg kell ismernie azt az időszakot, amelyről sokáig beszélni sem volt szabad, s amely a kényszerbeszolgáltatásokkal, a meghurcoltatásokkal, erőszakos agitációkkal családok életét tette tönkre.

Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója szerint abban a hatvankét iskolában, amelyben látható lesz ez a kiállítás, minden bizonnyal sok-sok érdekes információt találnak majd a tablókon a dákok. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy többet megtudjanak erről a sorsfordító időszakról.

Farkas Sándor miniszterhelyettes köszöntőjében kiemelte, fontosnak tartja, hogy a - Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szervezésében létrejött - rendezvénysorozat szerte az országban, minden szakképző intézménybe eljusson. Mint fogalmazott, a tanulók akkor érthetik meg a jelent, ha a magyar mezőgazdaság múltjával is tisztában vannak.

A megnyitót a Budafok - Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola diákjainak rendkívül magával ragadó, szuggesztív koreográfiával előadott tánca foglalta „keretbe".


Képek


Címkék

kiállítás kényszerkollektivizálás